Lényegében nem a receptekről van szó: minden megmozdulást teljes bizonytalanság vesz körül az egészségügyi rendszerben. Amely persze a társadalom működésének része.

 Vihart kavart, hogy esélyünk van az elektronikus gyógyszerfelírásra. Mármint arra, hogy akár még az idén megszabaduljunk a receptnyomtatás-felírás időt rabló aktusától. Na meg a havonta beváltott mintegy 12-13 millió papíralapú recept legyártásától, sétáltatásától. És az évente erre költött minimum 200 millió forint kidobásától.

Szép álom. Mert persze valaki valamit megint félreértett. Igaz, foglalkoznak a gondolattal, vannak országok, például Svédország, ahol már bevezették. De az nem itt, nem nálunk, nem most lesz. Pedig: „Az e-recept egyik célja lenne ezt a (200 milliós) költséget kiváltani. Az elektronikus úton továbbított recept lényegesen leegyszerűsítené a helyzetet: a beteg taj számához rendelhetné az orvos a szükséges készítményeket, az illető pedig bármely patikában a taj szám ellenében megkaphatná azt.”

Az álmodozás azonban azt vélelmezte, hogy mindez akár az idén megvalósulhat idehaza. Azután persze gyorsan kiderült, hogy addig még 3-4 év is eltelhet, tessék azonnal felébredni!

Most legfeljebb annyi lesz a változás áprilistól, hogy a recept hátuljára is fognak nyomtatni. Amiről azt feltétlenül tudni kell, hogy ezzel a recept előállítása mindenképp drágul. Ugyanis a két oldalra nyomás az ugye duplázott műveleti költség, dupla nyomólemez, stb. És mivel az egészségbiztosító illetékese eleve kizárta, hogy a hátoldalon reklám lehessen, megérthetjük, hogy ezzel a 200 milliós éves kiadás bizonyosan fölfelé mozdul el. Amit megint mi fizetünk, betegek. A pénzügyi világválság közepén.

Csakhogy itt az egész ügyben nem is a magyarázkodással van a baj. Lényegében nem a receptekről van szó: minden megmozdulást teljes bizonytalanság vesz körül az egészségügyi rendszerben. Amely persze a társadalom működésének része.