FN Blog / Vér-nyomás / Miért éppen Alaszka?
Nyomtatás Betűméret
Miért éppen Alaszka? 2008-05-23 22:07:36
Hallottam olyan véleményt, hogy adminisztratív eszközökkel, tiltással, büntetéssel, a rendszer átalakításával kellene elérni, hogy a fiatal értelmiségi a beléfektetett taníttatási költségeket idehaza kamatoztassa megszabott ideig.

 Ön tudja, mi lesz majd a sorsuk a kiürített vagy felszámolt kórházaknak, rendelőknek, fölöslegessé vált egészségügyi intézményeknek? Nem? Más sem.Valahol azt olvastam, hogy amúgy is túl sok volt az erre szánt intézmény, gondok voltak a kapacitás kihasználásával. Szóval nem kár értük.
Lehet hogy így volt, lehet hogy nem. Annyit láttunk, a bőrünkön tapasztaltuk, hogy intézmények sora működött Mária Terézia korából örökölt feltételek között. Még ha ezt nem is kell szó szerint érteni, de az állapotok, a betegszobák felszereltsége, berendezése, szűkössége és zsúfoltsága gyakran erre a régmúltra emlékeztette a bennfekvőt és látogatóit egyaránt. Azután a gyógyító tevékenység műszerezettsége is erősen vegyes állapotúnak mondható. Sok korszerű berendezés került be, és számos helyen a legkorszerűbb terápiás eszközöket alkalmazzák, de ugyanakkor 20 éves célgépek (velük a módszerek is) állnak még a rendelőkben, kórházakban.
Mindez azért is lehet, hallani ezt is, mert a fiatal szakemberek, frissen végzett orvosok inkább külföldre mennek dolgozni. Fiatalemberek, 1-2 éves diplomával a zsebükben idehaza fél évig svédül tanulnak, ezidő alatt is 260-300 ezer forint körüli fizetést kapnak, majd amikor meg kiutaznak, 800 ezer-1 millió közötti havi fixért végzik ugyanazt a kórházi munkát, mint amiért itthon jó ha 200 ezret kapnának.
Hallottam olyan véleményt, hogy adminisztratív eszközökkel, tiltással, büntetéssel, a rendszer átalakításával kellene elérni, hogy a fiatal értelmiségi a beléfektetett taníttatási költségeket idehaza kamatoztassa megszabott ideig.
Példaként a mostanában ismételt Miért éppen Alaszka című sorozatot is emlegetik, ahol a főszereplő éppen azért praktizál Alaszkában, mer az egyetem utáni gyakorlatot ott kell eltöltenie. A büntetéspártiak valahogy így képzelik idehaza is.
Hogy hol van a mi Alaszkánk? Hát nem Svédországban, az tuti! Szabolcs, Zemplén... a keleti végek, ezek a mi szellemi aknamezőink, ahol meg lehetne szolgálni azt a sok jót, amit...
Pláne, hogy még most a tandíjat is eltöröltették az erre voksolók. Lehet, éppen erre szavaztak?


Cimkék: diploma, orvos, gyógyítók
12 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Hozzászólások

4. eé 2008-11-01 15:51:09
itt nincs igazság!
Teljesen érthető a fiatalok-nemcsak orvos-országelhagyása,mert a magyar állam csak elvenni tud adni nem.Ha Nekünk nyugdijasoknak,akikből a Kádár rendszerben is kiszivták az erőt
"kommunista szombat, stb",mi vár most ránk a korszerütlenül felszerelt intézményekben,primitiv
tartokodási viszonyok között?
Ennek ellenére csak helyeselni tudom azoknak az embereknek a lépését, akik biztos jövőt akarnak maguknak teremteni.Szeretném tudni,
hogy a most vagy bármikor hatalmon levők hozzátartozói is olyan körülmények közöt gyógyulnak-e mint egy átlag nyugdijas.
Biztos nem.Ha tovább ememlik a nyugdijkorhatárt és nem kapunk kiegészitő nyugdijat valóban nem lesz
szükség Ma.on orvosra mert kihalunk.Azt nézzék, hogy miért van az országban recesszió, ne az orzság elhagyó fiatalokat cseszegessék, hanem azt kik tapsol-
ták el a pénzt, hogy itt tartunk gazdaságilag.
Az értelmiség érvényesülésének aka-
dályozása ősmagyar tulajdonság,
mert tudják-e hány olyan magyar kapott Nobeldijat,aki Ma-on folytatta a kutató munkát és nem külföldön.Úgy tudom csak Szentgyörgyi prof.
Nem csak én vagyok azon a véleményen,
hogy a "b oldog békeidők"-ben kellene élni, nem technikailag
hanem emberileg.A fiatalokat hagyják békén, hiszen amit Ők felépitenének, azt a magasabb szint úgyis lenyúlná!

egy rozzant értelmiségi

3. kerék 2008-05-26 22:38:26
jesz szőr! nokomennt!
2. Noti 2008-05-25 17:49:02
Ja, nem nehéz észrevenni, hogy a bezárásra ítéltetett kórházak mindig valamely nagyváros frekventált területén vannak, tehát jó biznisz volt/lesz szaré-húgyé felvásárolni a "feleslegessé vált" ingatlanokat, aztán néhány év múlva 5-10-szeres áron eladni.
Persze aki akar az nyugodtan legyen olyan naiv továbbra is, hogy az ingatlanok fekvése nem játszott szerepet a bezárásban, ott csak és kizárólag "szakmai" indokok játszottak közre. Hát persze...

Na de, hogy a bejegyzés témájához is szóljak, igen, olyan "szerződéseket" kell kötni a hallgatókkal, hogy a diploma megszerzése után az itthon kell dolgozniuk. Akinek ez nem tetszik az meg tanuljon a saját pénzéből és ha végez akkor oda megy ahova akar. Ennyi a megoldás. Ez más "cégeknél" már bevett gyakorlat, és működik.
A tandíj már csak azért sem jó megoldás, mert nemhogy visszafogná, hanem pont serkenti a "kivándorlást". Rengeteg hallgatónak nincs pénze. (és itt azért nem néhány 10.000 Ft-ról van szó szemeszterenként) Mit tesznek? Diákhitel. Magyarul mire megkapja a diplomát ott áll legatyásodva, eladósodva. Na most ez az ember mit fog csinálni ha lehetősége van kimenni külföldre 5-10-szeres bérért dolgozni? Persze, hogy azonnal igent mond, mivel szeretné mielőbb letudni az adósságát, szeretne lakáshoz jutni, stb.

Értelmes, valós megoldást kell találni, nem pedig hasráütésre ötletelni, mint eddig.
1. lazs-lo 2008-05-24 08:33:06
"Ön tudja, mi lesz majd a sorsuk a kiürített vagy felszámolt kórházaknak, rendelőknek, fölöslegessé vált egészségügyi intézményeknek? Nem?" Én tudom: mesés összegért értékesíti a tulaj. Mit gondolsz, mért épp az OPNI és a Rókus kh felszámolása volt annyira fontos a tulajnak. Hol is van ez a két ingatlan?

Szóljon hozzá!

Blogleírás

Ha ingerel a tehetetlenség, amit a betegrendszer vált ki belőled, ide kiöntheted a szemetest. Csak óvatosan: itt is emberek élnének! Részletek

Hirdetés

A Rák könyv - írta: Rege Sándor

Keresés

Blogértesítő - Vér-nyomás

Iratkozzon fel az értesítőre és mi az új bejegyzésekről e-mail-t küldünk.

Kapcsolódó hírek az FN-ről