Hosszú ideig kifejezetten az egészségügyi rendszer megismerése volt a szívügyem. Az volt az illúzióm, hogy így majd jobban meg tudom menteni az embereket: önmaguktól és a rájuk leselkedő rendszerbetegségektől. Azután kiderült, hogy sem önmaguk, sem a rendszer nem engedi ezt.

A stratégiaváltást egy váratlan találkozás szülte meg: egy barátom meghalt, mint kiderült, a környezete, az orvosok bűne miatt. Későn húzták ki a medencéből, amelybe egy leszakadt villanyvezeték zuhant. Dühömben veszekedni, ordítani kezdtem és kiderült: így sokkal jobban figyelnek arra, amit mondani akarok.

Nem kell hogy igazam legyen, az sem, hogy mindig az legyen, amit akarok, csak az a lényeges, hogy ne tekintsenek levegőnek, olyannak, akinek a szava nem fontos. A düh, a nyíltság, az őszinteség egy közlési formája fontosabb lett, mint az igazság, színtiszta igazság maga.